Ez az oldal ún. cookie-k (sütik) használatával biztosítja a lehető legjobb kiszolgálást. Az oldal további használatával hozzájárul a cookie-k használatához. További információért olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

Következő

A különböző körülmények között végzendő gazdaságos és termelékeny megmunkálás olyan szerszámtípust igényel, amely optimálisan igazítható az alkalmazáshoz. Elmagyarázzuk, hogy melyik marási stratégiához alkalmas leginkább a körlapkás-, homlok- és sarokmarás, illetve milyen másodlagos alkalmazásokként lehet még használni őket.

Homlokmaróval sík felületeket készítünk. Alternatívaként a legtöbb esetben horonymarás vagy élletörés is végezhető ezzel a maróval a munkadarab szélén. Egyes homlokmaró-rendszerekkel cirkuláris, axiális vagy ferde mélyítő marás is végezhető.

Másoló- és sarokmarókkal is készíthetünk azonban sík felületszakaszokat. Egyes körlapkás- és sarokmaró-rendszerekkel ezenkívül a síkmarórendszerek másodlagos alkalmazásai is elvégezhetőek.

Homlokmarók másodlagos alkalmazása:
horonymarás és élletörő marás

Homlok-, másoló- és sarokmarók másodlagos alkalmazásai (rendszertől függően): axiális, cirkuláris, ferde süllyesztőmarás.

A kivétel erősíti a szabályt: A marórendszerek meghatározott megmunkálási stratégiára alkalmasak. Nem minden rendszer képes azonban arra, hogy ezekben az alkalmazási esetekben feltétlenül működjön. A körlapkás marók például nem alkalmasak vékonyfalú alkatrészek megmunkálására, a sarokmarók pedig nem használhatóak hosszú szerszámkinyúlásokhoz. Ennek oka a rendszerek eltérő tulajdonságaiban keresendő.

A következő ábra a forgácsolóerők eloszlását mutatja az egyes marórendszereknél. A piros színű vektornyilak a radiális, ill. axiális forgácsolóerőket, a zöldek pedig a kapott erővektorokat mutatják:

Maráskor a radiális erőket magának a marórendszernek kell kompenzálnia, ezzel szemben az axiális erők közvetlenül a maróorsókra kerülnek, és a gép viseli ezeket a terheléseket.

Homlokmaró-rendszernél a 45 fokos elhelyezési szög viszonylag egyenletesen elosztja a fellépő radiális és axiális erőket. Ezeknek a kiegyensúlyozott körülményeknek köszönhetően a szerszámok kevésbé érzékenyek a rezgésekre, így hosszabb szerszámkinyúlások is lehetségesek, mint a sarokmaró-rendszereknél. Ez a marótípus elsősorban kemény acélok és rideg szürkeöntvény megmunkálására alkalmas, mivel a kisebb homlokél, valamint a forgácsolóél munkadarab anyagából történő, többnyire kedvező kilépési szöge miatt elkerülhető a munkadarab kitöredezése.

A sarokmarók főleg radiális erőket hoznak létre, amelyek az előtolás irányába hatnak. A munkadarab megmunkálandó sík felülete ezért nincsen túlságosan nagy terhelésnek kitéve. Ez vékonyfalú munkadarabok megmunkálásánál és labilis felfogásoknál is előnyös lehet. A sarokmaró fő alkalmazása lépcsők és vállak megmunkálása, ahol 90 fokos szög szükséges.

Összefoglalva tehát elmondható:
Minél nagyobb forgácsolóerők hatnak axiális irányban (homlok)maráskor, annál nagyobb előtolás választható.
Minél nagyobb forgácsolóerők hatnak radiális irányban, annál kisebb előtolást kell választani.

Gyakorlati szabály maráskor az fz kezdőértékeire, mm-ben:

homlokmarás: kb. 0,15

 körlapkás marás: kb. 0,25

sarokmarás: kb. 0,1

A sarokmaró fő alkalmazása munkadarabkontúrok, lépcsők és vállak megmunkálása, ahol 90 fokos szög szükséges. Megfelelő feltételek esetén sík felületek megmunkálásához is használható. Mivel a sarokmaró főleg az előtolás irányába ható radiális erőket hoz létre, ezért nincs túlságosan nagy fajlagos forgácsolóerőnek kitéve a munkadarab megmunkálandó sík felülete. Ez vékonyfalú munkadarabok megmunkálásánál és labilis felfogásoknál is előnyös lehet.

A körlapkás marókat főleg kis mélységű 3D-s kontúrok megmunkálására használják. A körlapkás rendszer minimális radiális forgácsolóerőt hoz létre maximális axiális erő kialakulása mellett. A forgácsolóerő nagy része tehát a maróorsón keresztül a gépet terheli. Optimális a stabilitás, mivel csekély a szerszám oldalirányú kihajlása. Ezért körlapkás marásnál viszonylag kevés rezgés fordul elő.

Az itt említett marórendszerek közül a körlapkás maró rendelkezik a legnagyobb sarokrádiusszal, így annak a legstabilabb a forgácsolóéle. A nagy homlokoldali szabad térnek köszönhetően a pozitív körlapkás marók nagyon jól alkalmazhatóak többféle megmunkáláshoz, például lejtőmaráshoz, szabad felületek marásához, bemerülő maráshoz és cirkuláris zsebmaráshoz. Ezen kívül a viszonylag lágy forgácsolásuknak és nagyfokú stabilitásuknak köszönhetően ezek a marórendszerek kis orsóteljesítményű gépeken is használhatóak. A fogásmélységhez képest viszonylag hosszú érintkező forgácsolóélnek köszönhetően a körlapkás maró által előállított forgács sokkal vékonyabb, mint a másik két marórendszer forgácsa.

A másolómarók a gép orsójára viszik át a forgácsolóerő nagy részét, így nagy asztalelőtolásokhoz is alkalmazhatóak. Titán és egyéb nagy hőállóságú ötvözetek megmunkálására is kiválóan alkalmasak. A vékony forgács jól felveszi az ezen anyagok marásakor keletkező jelentős hőt, amely így a forgáccsal együtt távozik. Ennek következtében kevésbé melegszik fel a szerszám és a munkadarab.

A kivétel erősíti a szabályt: A marórendszerek meghatározott megmunkálási stratégiára alkalmasak. Nem minden rendszer képes azonban arra, hogy ezekben az alkalmazási esetekben feltétlenül működjön. A körlapkás marók például nem alkalmasak vékonyfalú alkatrészek megmunkálására, a sarokmarók pedig nem használhatóak hosszú szerszámkinyúlásokhoz. Ennek oka a rendszerek eltérő tulajdonságaiban keresendő.

A következő ábra a forgácsolóerők eloszlását mutatja az egyes marórendszereknél. A piros színű vektornyilak a radiális, ill. axiális forgácsolóerőket, a zöldek pedig a kapott erővektorokat mutatják:

A forgácsolóerő eloszlása homlokmarásnál

Körlapkás marás

Sarokmarás

A homlok- és sarokmaró-rendszerekhez képest a körlapkás maróknak általában nincs egységes és pontosan meghatározott lapkánkénti élszáma. A körlapkás maróknál ez a szám a fogásszélességtől, ill. a fogásmélységtől, vagy a váltólapka alsó oldalán látható indexálási számtól függ.